Angliában és Amerikában ma is él az a szokás, hogy a férfiak, ha klubjukban vagy pipázószobába összeülnek, egyik vagy mindkét lábukat felrakják az asztalra…
Ez a nálunk modortalanságnak minősülő szokás nem valami különcködő hajlam vagy bogarasság fattyúhajtása, hanem különös viszonyok során kialakult s kitüntetést jelentő engedményre vezethető vissza. Tudnunk kell ugyanis, hogy eredetileg csak annak a tengerésznek volt szabad lábát az asztalra raknia, aki a Jóreménység-fokát vagy a Horn-fokot körülvitorlázta. Mégpedig azzal a megszorítással, hogy aki csak ezek egyikét hajózta körül, csak az egyik lábát, aki mindkettőt, az mindkét lábát felrakhatta – a nagy hajósteljesítmény jutalmául.
Ennek az engedménynek az a magyarázata, hogy a vitorlás hajók idejében a fregattok hadapródjainak étkezői nagyon szűk helyen voltak. A bútorzat is csupán ládákból, kócákból és asztalból állott. Az asztal alatt pedig sok kacat volt elraktározva, úgyhogy valójában szó sem lehetett kényelmes ülésről. Így alakult ki az a szokás, hogy a tapasztaltabb, tekintélyesebb hadapród az asztal alá nem férő lábát az asztal lapjára rakhatta föl.
Mivel tudomásunk szerint nem akad széles e hazában olyan magyar ifjú, aki körülvitorlázta volna a Jóreménység-fokát és a Horn-fokot, ebből következőleg senkinek sincs jogalapja arra, hogy megfáradt lábát az asztal tetején pihentesse. Vagyis hát a csizmáknak semmi keresnivalójuk az asztalokon!
