Könyveim

Protokoll az életem - Új borítóval

Új borítóval jelent meg, tartalmában nem változott. „A könyv szerzője, Görög Ibolya 1987-től 1999-ig dolgo­zott a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályán. 1992-től mint protokollfőnök irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. Elméleti felkészült­ségét jelenleg a viselkedéskultúráról, a protokollról, a rendezvényszervezésről tartott előadásokon, írások­ban hasznosítja, melyekben megosztja közönségével a - számos próbán szerzett - gyakorlati tapasztalatait is. Éppen ezekkel az ismeretekkel frissítette fel és egészí­tette ki a korábbi kiadásokat, és tette még korszerűbb szemléletűvé a nagy sikerű könyvet. A Protokoll az életem egyfelől hagyományos illemtankönyvnek is tekinthető, hiszen a mindennapi viselkedés (köszönés, öltözködés, kommunikáció) helyes formáira vezet rá, de a könyv nagyobb részében a hivatalos viselkedés (a tárgyalás, konferencia, fogadás) szabályaival ismerte­ti meg az érdeklődő olvasót. Akinek pedig gyakran kijut a vendég szerepe, vagy aki hivatalból fogad vendéget, vagy akinek programokat kell szerveznie - a gyakorlati teendők megtanulásához kézikönyvként használhatja kiadványunkat. Igazi program- és forgatókönyvminták is vannak a könyvben. Bár a viselkedési szabályok, a száraz tények is könnyen emészthetők, frissítőnek Szörbet gyanánt különleges sztorikat is felszolgál az olvasónak a szerző - a tizen­három év különleges történeteiből összeállítva. Állam- és kormányfők, miniszterek, kabinetfőnökök váltották egymást, miközben a protokoll maradt. És Görög Ibolya neve fémjelezte...”

Protokoll az életem

Tekinthető hagyományos illemtankönyvnek is, hiszen a mindennapi viselkedés (köszönés, öltözködés, kommunikáció) helyes formáira vezet rá, de a könyv nagyobb részében a hivatalos viselkedés (a tárgyalás, konferencia, fogadás) szabályaival ismerteti meg az érdeklődő olvasót. Akinek pedig gyakran kijut a „vendég” szerepe, vagy aki hivatalból fogad vendéget, vagy akinek programokat kell szerveznie – a gyakorlati teendők megtanulásához kézikönyvként használhatja a kötetet. Bár a viselkedési szabályok, a száraz tények is könnyen emészthetők, frissítőnek szörbet gyanánt különleges sztorikat is felszolgál az olvasónak a szerző.

Mindennapi maceráink

Életmód- és viselkedési tanácsok (otthon, utcán, gépkocsiban, turistaúton, orvosnál, kórházban, családi szerepek, a szórakozás illemtana, esküvő és más ceremóniák, sportolás) gyűjteménye a könyv. „Macerás, nagyon macerás dolog másokkal együtt élni! Odafigyelni, segíteni, megszólítani, kérni valamit másoktól (te jó ég!) – csupa kínos ügy... egy merő macera. Segíthetek?”

A nyilvánosság kelepcéi

Elsősorban közszereplők (vezérigazgatók, bankelnökök, politikusok, újságírók) számára tartalmaz nyilvános megnyilatkozásaikkal kapcsolatos tanácsokat. Mit akarok „üzenni” az öltözetemmel? Hogyan kell felépíteni egy beszédet? Hogyan kell használni a lézerpálcát? Miért nem kell félni az újságírótól? Miért kell tisztelni az interjúalanyt? Külön pótfejezetben, tehát nem a téma szerves részeként, EU-protokoll ismereteket is találhatnak az olvasók.

Wellness - illendően

A kötet két részből áll. Az első wellness szállók, gyógykórházak, szállodák, panziók vezetőinek és különböző szintű munkatársainak (recepció, étterem, gyógykezelések stb.) szól. A második rész – ami kisebb terjedelmű – a vendégeknek szól. Hogyan is kell felkészülni egy gyógykezelésre, wellness nyaralásra, hogyan kell viselkedni, mit jelentenek a különböző kezelések, kúrák. Nem titkolt célja a kiadónak, hogy ezt a második részt a szállodák a kiadónál külön füzet formában megrendelik és ajándékként adják a vendégeknek.

Viselkedéskultúra (és egy kis protokoll). Középiskolás tankönyv

Kísérletként Egerben beindul a viselkedéskultúra oktatása középiskolai szinten. Ez a korosztály a legfogékonyabb a jóra és a rosszra is. A felnőtté válás útvesztőihez kínál a tankönyv némi útmutatót. Egy idézet: "A kábítószerről: Úgy képzeljétek el, hogy például egy szép fehér mélytányérban víz van, és beleejtesz egy csepp tintát. Pár pillanat és az egész kék lesz, és soha többet nem fehéredik ki. Na, a kábítószer itt a tinta. Az agyatok működőképes állapotát meg a tiszta víz jelképezte.”

J. Allen: A rendezvényszervezés nagykönyve

A Rendezvényszervezés nagykönyve kezünkbe adja azokat az eszközöket, amelyekre szükség lehet egy rendezvény stílusos megvalósításához, valamint a meglepetések és a váratlan kiadások elkerüléséhez. A gyakorlatban is hasznosítható mű egyaránt szól rendezvényszervezőknek, PR- és kommunikációs cégeknek és ügyfeleiknek, marketing- és vállalati kommunikációs szakértőknek, jótékonysági és nonprofit szervezeteknek, vendéglátó- és szórakoztatóipari szakembereknek. A Függelékben három magyar rendezvényszervező cég segítségével konkrét megvalósítási programminták is találhatók.

Tanácsoskönyv

A trilógia (Protokoll – az életem, Min­dennapi maceráink, A nyilvánosság kelepcéi) az első kötet megjelenése után több mint egy évtizeddel ma is hatalmas népszerűségnek örvend. Legyen szó a Miniszterelnöki Hivatalban protokollfőnökként töltött évek tapasztalatairól, a hétköznapi élethelyzetekben való viselkedési normák­ról, vagy a közszereplők reflektorfényben töltött idejéről, Görög Ibolya mindig humorral fűszerezi mondandóját, így segít abban, hogy a leírtak észrevétlenül is részünkké váljanak, és az Élet hozta újabb kalamajkák­ból illendően kerüljünk ki. A Tanácsoskönyv egyaránt mutat utat magánéleti és hivatalos szituációkban: betűrendbe szedve igazít el minket az ajándékozástól (legyen az privát vagy céges) a zavarásig, illetve a zenészeknek szóló tanácsokig, amelyeket szösszenetek vagyis Szösszök és a szerző saját rajzai tesznek összetéveszthetetlenül „görögibolyás”-sá.

Viselkedéskultúra

A fiataloknak szóló könyvecske második kiadása. Megrendelhető: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen, de könyvesboltokban is kereshető.

Protokoll Irodalom

Allan J.: A rendezvényszervezés nagykönyve. Ford: Szy László. Akadémiai K. Bp. 2010
Az üzleti kultúra enciklopédiája. Bp. Gemini K. 1999
Burrell, Paul: Entertaining with Style. London, A.Deutsch Ltd. 1999
Carnegie,D.. Hogyan szerezzünk barátokat..? Bp. Gladiátor K.2002
Fábri Anna: A művelt és udvarias ember (kultúrtörténet). Mágus K. 2001
Feltham, R.G.: Diplomtaic Handbook, Longuan. London
Görög Ibolya: Protokoll – az életem. Bp, Athenaeum K. 1999
Görög Ibolya: Mindennapi maceráink. Bp, Athenaeum K. 2000
Görög Ibolya: A nyilvánosság kelepcéi. Bp. Atheneum K. 2004
Görög Ibolya: Viselkedéskultúra (és egy kis protokoll.) Középiskolásoknak. Eger, 2009.
Görög Ibolya: Wellness - illendően. Tanácsok szállodáknak és vendégeknek. Eger, 2012.
Görög Ibolya: Tanácsoskönyv - új kalamajkák. Bp.Atgheneum K. 2012
Graupmann, J.: Tabuk kislexikona, Bp. Atheneum, 1998
Gyarmati Ildikó: Egyházi protokoll. Bp. Athenaeum K. 2002
Hill.R.: Mi, európaiak. Bp. Geomedia K. 2001
Kemény Géza: Protokolláris tudnivalók. Bp. KÜM 1952.
Kitüntetések a Magyar Köztársaságban. Bp. Kossuth K. 1995
Kovaljov, a.N. A diplomácia ábécéje. Bp. Kossuth K. 1979
Köves J. Julianna: Illik tudni. K.u.K. Kiadó Bp. 1997
McCaffree, Mary Jane: Protocol: The  Complete Handbook of Diplomatic, Official and Social Usage
Meghajlás vagy kézfogás. Alexandra K. Bp. 2002
Miért nem bírjuk a..sorozat – kis nemzethatározók. Pannonica K. Bp. 1999-2003
Milne,A. – Shepard, H.: Micimackó kis illemtankönyve. Szukits K. 1997
Nyíri Zoltán - Hackl Krisztián: Személyiségkalauz üzleti szemel. Universitas K.Szeged, 2009
Robinson, D.: Az üzleti élet illemtana. Perfekt K. 2001
Schiffer Miklós: A stílusos nő. Officina K. Bp. 2002
Schiffer Miklós: Stílusról férfiaknak. Officina K. Bp. 2001 
Sille István: Illem, etikett, protokoll. Akadémiai K. Bp. 2008
Szafkóné Ács Márta: Tinédzser protokoll. Eötvös J.K.1998
Üzleti rendezvényszervezés. B+V Lapkiadó. Bp. 2002
Pintér, Emil: Európai illemtan. Bp. 2998. Európa K.
Valuch Tibor: A lódentől a miniszoknyáig. Bp. Corvina K. 2004
Vásárhelyi Mária: A szavak elviselhetetlen könnyűsége. Bp. Irodalom Kft, 2004
Yager, Jan.: Business Protocol. Stanford, Connecticut, Hannacroix Creek Books Ltd.
Борунков, А.Ф.: Дипломатический протокол в России. Москва 2005
Протокол Российской Федерации. Москва 2000
Архангельская,М: Бизнес этикет или игра по правилам. Москва 2004
Мясоедов, С.П: Основы кросскультурного менеджмента. Москва. Изд.Дело 2003